Nagy a felháborodás a Munka Törvénykönyve tervezett módosítása körül

A tervezett módosítással heti egy helyett, csak havi egy pihenőnapjuk maradna a dolgozóknak, az arcpirító módon évi 250-ről 400-ra emelt túlórakeretet pedig nem egy, hanem hároméves átlagban kellene számítani. A megemelt túlóraszám miatt egy magyar dolgozóval akár 14 hónapnyi munkát is elvégeztethetnek. A módosított jogszabály a jelenlegi 1 helyett hároméves időszakra tenné lehetővé a felhasznált…

Decembertől kétgyermekes családok is igényelhetik a kibővített csokot

Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte, hogy a háromgyerekes családok ugyancsak december 1-jétől igényelhetik az 5 millió forinttal megemelt, összesen 15 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt. A kedvezményes kölcsönt a két,…

Öt évig még maradhat a kedvezményes lakásáfa az építési engedéllyel rendelkező ingatlanokra

A kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek – jelentette be a pénzügyminiszter. Varga Mihály közölte, az építőipari szakértők kérésére megfogalmazott módosító javaslatot a héten nyújtják be az Országgyűlésnek a törvényalkotási bizottságon keresztül. A jelenlegi főszabály…

A Ryanair járattörlése miatt külföldön ragadt több utas, mit tehetnek?

Számos hírportál beszámolt arról az igen kellemetlen esetről, hogy még a múlt héten akart felszállni a Ryanair budapesti járatára tizenkét magyar utas, köztük kislányok és szüleik. Olaszországban, Bergamóban szálltak volna fel, ahol egy táncversenyen vettek részt, de a járatukat törölték, és másik járatot sem tudtak indítani helyette. Volt ugyan egy mentesítő gép, de erről nem…